2014. november 24., hétfő

ERAX EXTRA Bauhaus stílusban

Van itt egy másik is, ennek imádom ezt a gyönyörű bicolor számlapját, kár hogy ma már nem nagyon gyártanak ilyen stílusú dolgokat... Amúgy AS1130 ketyeg benne, u.n. wehrmachtswerk, ugyanis ezt katonai órákba is építették. Persze az ERAX mint igényes manufaktúra, kicsit föltuningolta, tett bele "shaton" kőfoglalatokat, kidíszítette a hidakat, feliratozta a felhúzó kereket...


2014. szeptember 30., kedd

ERAX EXTRA

Megint jó régen írtam... viszont azt hiszem ideje már visszaugrani a régebbi időkbe, így egy szintén Bauhaus design órát teszek föl, viszont ez kb. a 30-as, 40-es évekből való... Számlap fekete, sugár irányban elhelyezett szám-indexekkel, és szép nagy másodperc jelzésekkel... A piros másodperc mutató mindig sokat dob az ilyen katonai stílusú órákon. Az emelt hidas centrál másodperces Werk a felhúzó keréken jelzett, a hidak "eraxosan" kockás díszítéssel készültek...



2014. július 1., kedd

Stowa Antea

Ha már a Nomos fölkerült a blogra, azt hiszem mindenképpen említést kell tenni a Stowa óragyárról, főleg annak Antea nevű modelljéről. Miért is? A nagy kérdés itt: a ki koppint kit? A Stowa óragyár már 1927 óta működik, ráadásul már a 30-as években csináltak bauhaus stílusú számlapokat. A mai napig léteznek és kimondottan szép órákat készítenek. (Nomos is volt már egyszer régen, de annak a névazonosságon kívül semmi köze a mai Nomoshoz)... Én nem akarok állást foglalni, mivel mindét márkát nagyon szeretem... Inkább az Anteáról teszek föl pár képet, de a többi modellt is érdemes megtekinteni a weboldalukon kimondottan szépek és sokfélék. Az antea amúgy, mint minden órájuk ETA werkkel készül - ennyiben talán a Nomos megelőzte őket - bár szerintem ez ma már nem olyan nagy bűn... Amúgy az Antea két méretben is készül, van egy normál és egy nagyobb (41 mm) méret, melyben ráadásul precíziós cal. 6498 (unitas) van! Sajnos nekem nincs Anteám, de ha valakinek van eladó szóljon, mert érdekel... úgyhogy gyári fotókat teszek föl, melyeket az oldalukról szedtem le... ez talán megbocsátható...







2014. március 15., szombat

Nomos Tangente Sport

A Dufeau-nál nem is említettem, Peseux (ETA) 7001 werk van benne, csakúgy mint ebben a Nomos-ban. Nagy különbség viszont, hogy a Nomos a ami napig létezik, sőt köszöni szépen elég jól van... Ügyes marketing stratégiával gyorsan az élmezőnybe kerültek. Kezdték egy patinás megszűnt márkanév fölélesztésével, meg azzal, hogy a céget (biztos ami biztos) Glashüttében alapították... Persze az órák formatervezése is kimondottan figyelemre méltó, a 30-as évek Bauhaus hagyományaira épül, korszerű prezentációval. Minőség is van, cizellált, aranyozott, átalakított ETA (később teljesen saját) werkek kékített csavarokkal, acél tok, lapos kivitel, vízállóság pontosság stb... na meg ugye a design...


2014. március 6., csütörtök

Dufeau

A nagyon ritka után egy szintén ritka darab... A Dufeau újkori manufaktúra volt, kimondottan pilóta órákat gyártott 1994-től Langenthal-ban. Sok infó nincs róluk a neten, már a weboldaluk sem elérhető, viszont bizonyos legendák szerint az óratokokat bontott repülőgép alkatrészekből készítik, rozsdamentes acélból természetesen... Vannak kronók és egyszerűbb modellek, én most egy klasszikus darabot mutatok be, szép fazon, jó számlap, kis másodperces werk... Junkers repcsi a hátlapon... Amúgy ha jól tudom a cég neve ez első svájci repülős testvér nevét viseli, modelljeik általában valamilyen konkrét történethez, eseményhez kapcsolódnak. És nem utolsó sorban gyönyörűek.



Langenthal
Langenthal
Langenthal
Langenthal

2014. február 27., csütörtök

OLVINA Genéve

A nagyon szép után itt egy ultra ritka, az oliv zöld számlapos OLVINA... Genfi cucc, erről korábban már volt tematikus sorozat, csak akkor ez az óra még nem járt nálam... Izgalmas retro fazon, érdekes számlap, acél tok szép hátlappal, 22-es szíjméret, FHF werk. Jó darab.



2014. február 5., szerda

Gyönyörű Darwil

Gyönyörű Darwil ritka szép strukturált számlappal, szép lapos kivitelben, szép jelzett szerkezettel. Amúgy a Darwil a délvidéken (Jugoszláviában) olyan volt mint nálunk a Doxa, oda abból vittek jó sokat...


2014. február 4., kedd

RAVIS

Régebben eladott órák fotói között találtam ezt az igen csak szép órát... Ha már lazac számlap sorozat van, gondoltam fölteszem... Amolyan ős-sportóra kb. a 30-as évekből... Ritka darab, azóta se láttam Ravis-t sehol...


2014. február 2., vasárnap

HOP Hercules

Ha már lazac a számlap és "H" betűs a márkanév, ezzel kissé erőltetett összefüggéssel folytatom a sort, méghozzá egy ritka, érdekes, és nem utolsó sorban kimondottan szép német gyártmányú órával. A werk is korrekt darab, érdekes ős ütésbiztosítással rendelkezik a billegőkeréknél...


2014. január 31., péntek

HELLUM

Az ötvenezer látogató bizony 50000 látogató... Ez most belelkesített, így az ébresztőssel lezárt Buwat sorozat után egy elég érdekes órát teszek föl. HELLUM névre hallgat, bár hogy a számlapja eredeti-e azt nem merném garantálni, ugyanis eléggé utángyártottnak látszik, ráadásul a lábak forrasztása is meglátszik a festésén. Mindenesetre szép, ráadásul egy számomra teljesen ismeretlen werk bujkál benne, ugyan sok kő nincs benne, cserébe viszont egy elég izgalmas, látványos, ritka darab... Amúgy az ilyen szerkezetek ált. 7 kövesek szoktak lenni, 2 db van a horgonyban, 1 a platón, 2-2 pedig a billegő tengely végein, egy lukas és egy fedőkő formálában. A kerékrendszer tehát nem kövezett csapágyakon fut, viszont a legfontosabb részek igen. Ezt a megoldást wekkerekben és egyéb asztali órákban is alkalmazták...


2014. január 29., szerda

Ébresztős BUWAT

Nagy kerek számhoz érkezett a látogatottság a minap, igen 50000 megtekintése van az oldalnak!!! Ennek örömére fölteszek egy igazán különleges órát, mely sajnos nem az enyém, a képeket a neten találtam, viszont a BUWAT sorozatba amolyan slusszpoénnak szerintem nem rossz... Ébresztős kivitel... Hmmm azért arra kíváncsi lennék ebből hány darabot gyártottak, meg hogy pl. Magyaroszágon van-e egyáltalán belőle?... A de lássuk az órát: